A játékmesterségtől független önálló kártya csomagjaink segítenek eligazodni önmagadban.
Míg a társasjáték birtokba vétele képzés elvégzéséhez kötött, kereskedelmi forgalomban nem kapható,
ezek a kártyacsomagok szabadon elérhetőek mindenkinek és megvásárolhatóak.

TE IS ÚGY ÉRZED, HOGY TÚL SOK A nyomás A környezetben?
Már eleged van a bezártságból?
Az időérzékelés mentális és biológiai folyamatok összessége, amely során érzékelni tudjuk egy időtartam hosszát, valamint, hogy két dátum, vagy időintervallum egyenlő, esetleg különböző. Az idő múlásának érzékelése összefügg azzal, hogy mennyi új információt ér bennünket. Rohanó világunk jelenlegi sajátossága, hogy az időt folyamatosan gyorsulni tapasztaljuk, és a bennünket ért ingerek is egyre szaporodnak.
MEGKÍSÉRELJÜK AZ ELVONULÁS NÉLKÜLI ELVONULÁST.
megnézzük, hogyan tudjuk lelassítani az időt, a zajt AZZAL, HOGY Kívülről - A VILÁGBÓL - BEFELÉ VESSZÜK AZ IRÁNYT, a lelkünkhöz.
tÉMáNK A MEDITÁCIÓ, TÖLTŐDÉS, BEFELÉ FIGYELÉS KÖRÉ ÉPÜL.
a belső fény útja

ELVONULÁS - összejövetel, aTLANTISZ EMLÉKEZETE
A LÉLEK JÁTÉKA SZELLEMÉBEN
Egyetlen hely létezik, ahol az idő és csend átértékelődik,
mégpedig az időtlen lelkünk birodalmában.
Az a hely, ahol rejtett képességeink, és multidimenziós lényegünk lakozik.
Ezért táborunk most az esszenciák és szimbólumok megfoghatatlan földjére terel bennünket. A létezés örömének forrásához.
Gyere, és járd be velünk ezt az ösvényt!
A ELVONULÁS ideje: 2020. Május 22-23-24.
1149 BUDAPEST Kövér Lajos u. 61.
Ez a mostani helyzet mindenkiből kihoz valamit.
Az elvonulás témáját maximálisan a jelenhez igazítottuk. Egy minőségi idő-találkozóra számíts velünk és önmagaddal. Itt lehetőséged nyílik letisztázni magadban a jelen helyzet okozta belső kríziseidet és erőforrásaidat. Ki vagy te? Hol van a középpontod?
Ehhez hívjuk meg lelkünk varázslatát.
Várunk szeretettel!
Tekintettel a koronavírus helyzetre elengedjük HOLLÓKŐ mesés táját, nem utazunk Pest- megyén kívülre. Ugyanakkor lehetőséget biztosítunk egy kis önmagunkba vonulásra. Kiscsoportban dolgozunk.
Az összejövetel egyik célja, hogy olyan technikákban mártózzunk meg, melyek támogatják lelki kiegyensúlyozottságunkat és később is támogathatnak bennünket a mókuskerekünk kiszolgálása közben.
Meditálunk, esszenciákkal töltődünk. Az energiák és szimbólumok földjére érkezünk. Szigorúan szűk körben. Kapcsolódunk, egymásnak adunk figyelmet, szeretetet. Csökkentjük a stresszt, növeljük a koncentrációs képességeinket, könnyedebbé válunk. Megkeressük, hogyan tudunk a jelen megváltozott helyzetben kikapcsolódni, erőt meríteni a folytatáshoz.

JELENLÉT
Amikor jelentudatosak vagyunk, teljes tudatossággal képesek vagyunk figyelmet szentelni annak, ami a jelen pillanatban van, anélkül, hogy ítélkeznénk, okokat keresnénk, vagy következtetéseket vonnánk le belőle. Vonjuk el gondolatainkat a múltról és jövőről, és figyeljünk arra, ami épp van! Ha rendszeresen gyakoroljuk a jelenbe való mentális belehelyezkedést, akkor könnyebben küzdhetünk meg a mindannyiunk életében jelentkező stresszel, szorongással, félelemmel, javítjuk koncentrációs képességünket, kiegyensúlyozottabb, harmonikusabb életszemléletet és önképet alakíthatunk ki, és nagyobb önkontrollra tehetünk szert.

LÉLEGZET
Amint tudatossá válunk a légzésünkre, az idő múlását is észre fogjuk venni. A légzés figyelésével nyugodt, koncentrált állapot érhető el, melynek során az agy intuitív jobb agyféltekéje esélyt kap arra, hogy a bal, racionális félteke által elemzett helyzetet más szempontból is értékelje. A bal és jobb agyfélteke együttműködése nyomán a világról, a problémákról, teljesebb, objektívebb kép alakul ki, és olyan helyzetekre is megoldást találhatunk, melyek már régóta konfliktust okoznak.
SZOKÁSOK MEGTÖRÉSE
Törjük meg a rutint!
Egyszerűen néha döntsünk úgy, hogy csinálunk valami egészen mást.
A feladat megvár.
Szoros teendők és határidők mentén hajlamosak vagyunk, mindent ugyanúgy és ugyanott csinálni. Ezért nagyon fontos megfigyelni és megtörni a rutint. Szokásainkat mi irányítsuk és ne fordítva, hogy a szokás vigye az életünket.

Ezek a fent említett technikák lehetővé teszik, hogy tudatosan hassunk a közérzetünkre. Táborunk alatt mindegyikből alkalmazni fogunk bőven!
Célunk, hogy gyengéden találjunk vissza belsőnk rejtett tartalékaihoz, rendelkezésünkre álló erőforrásainkhoz. Töltődünk, pihenünk, és fejlődünk egyszerre!
Olyan tartományokat célzunk meg, amelyekre gyakran szavak sincsenek,
csak maga a tapasztalás.
Játékos formában nyúlunk ki a láthatatlanhoz, tudatosítjuk képességeinket, és lehetőségeinket. Az úton önmagunk mesterévé válunk.
Mi lenne, ha önismereted a láthatatlan részeid megismerésével gazdagodna?

Ehhez le kell lassulnunk.
Esszenciákat, illatokat, és szimbólumokat veszünk magunkhoz.
Mi van akkor, ha
- kimerültek vagyunk
- a fáradtságon már nem segít az alvás
- több a feladat, mint az elvégzésére szánt idő
- nincs szabadidő
- úgy érezzük sodródunk
- nem tudunk mit kezdeni a megváltozott helyzettel
- erőtlenek vagyunk?
Ilyenkor meg kell állni!
Ha képesek vagyunk mégis megpihenni a minket ért elvárások között, akkor természetes módon visszakapcsolódunk az élet áramához, az élvezetekhez, a forráshoz. Ez lehetővé teszi, hogy más megoldásaink is legyenek, mint racionális elménk diktálta mód!
Teremtőerőnk, teherbírásunk kitágul.
A tábor lélekösvényének állomásai
A MESTER - ÉN
Ezen az állomáson a rendelkezésemre bocsátott eszközökön, szimbólumokon, tükrökön keresztül megérthetem önmagam magasabb küldetését, rejtett lényegem potenciálját. Ez a tábor első állomása.
A REJTETT ESZKÖZÖK, KÉPESSÉGEK
Ezen az állomáson szembesülök a saját képességeimmel, eszközeimmel, erényeimmel, lélekerőimmel. Ezek összességével teremtem életem, valamint tartalmazzák megoldásaimat. Ez a tábor második állomása.
A MEGOLDANDÓ FELADAT
Ez a terület szimbolizálja a problémát, a karmát, a sorsot. Mindazt, amit meg szeretnék oldani. Ez a tábor harmadik állomása.
AZ AJÁNDÉK
Ezen az állomáson összeérik az előző három hatása és létre jön az ajándék. Ez az a láthatatlan esszencia, mely attól jön létre, hogy tapasztalok. Ez a tábor negyedik állomása.

Ez a tábor kikapcsolódással egybekötött önismereti, lelki utazás lesz, mely A TE LELKED köré épül. Biztosítjuk, hogy biztonságos környezetben, elzárva a külvilág zajától, egy hétvégén csak magadra fókuszálj - megérezd a csendet!
Az elutazás nélküli elvonulás péntek délutáni ismerkedéssel indul, szombaton intenzív energiákban való megmártózással, lelki fejlődéssel, változással teli programmal folytatjuk, végezetül egy lazább - záró - vasárnapra számíthatsz. Közben mindenki hazatér aludni saját lakásába. Cél az, hogy olyan zsigeri tapasztalatokkal, energiákkal gazdagodj önmagadról, melyek a hétköznapokban is erőforrásként fognak támogatni. Még ebben a koronavírusos helyzetben is.
Töltődj, pihenj, és fejlődj egyszerre!
A tábor elmélyülést, lelassulást, fény szimbólumokat, esszenciákat, illatokat tartogat a számodra.
a játék üzenete:
"Nem juthatsz magasabbra, mint amilyen mélyre leásnál előtte”

A tábor után
Másként fogsz önmagadra és képességeidre tekinteni
Közelebb kerülsz mesteri énedhez
Megismered a szimbólumok rád gyakorolt hatását
Hálás leszel magadnak az önmagaddal töltött időért
Örökbe kapod személyes lélek-szimbólumodat
Kipihentebb leszel
Amiért ajánljuk
Rohanó világunkban nagyon nehéz meghallani lelkünk halk hangját. A fejlődéshez, önismerethez elengedhetetlen, hogy néha lelassuljunk - megérkezzünk belső csendünkbe. A sok - bennünket ért - hatás között kapcsolódni tudjunk a belső erőközpontunkhoz, és úgy töltődjünk.
Itt fedezhetjük fel fényünket.
Segítünk lelassulni, eltávolodni a hétköznapi dolgoktól
Csendet és időt teremtünk - önmagunkra
Megtapasztaljuk a képzelet és a szimbólumok hatalmát
Töltődünk, meditálunk, az energiákból és az érintésekből gyógyulunk
Intimitást, önbizalmat, önbecsülést, magabiztosságot, pozitív énképet erősítünk
Beleállunk a felelősségbe, döntéseinkbe, erőforrásainkba, lehetőségeinkbe
Szeretnék önmagammal tölteni egy kis időt
Két tréner 100%-os, értő és elfogadó figyelmét, valamint szakértelmét egész hétvégén.
Amit ígérünk
Minden eszközzel arra fogunk törekedni, hogy képes légy változni és változtatni! Elfoglalni méltó helyedet a családodban!
Egy forradalmi új eszköz, valamint szimbólumok energetikai támogatását.
Salamon Laura
Önismereti tanácsadó, személyiségfejlesztő tréner,
Atlantisz emlékezete megalkotója
Lázár Ildikó
Család és rendszerállító, kineziológus, művészet terapeuta, játékmester
A közös célunk ezzel az elvonulással, hogy kicsit elvonuljunk, lelassuljunk. Megérkezzünk belső csendünkbe. Feltárjuk belső fényünket.
Megerősítsük magunkat azzal, amik vagyunk, lefejtve magunkról azt, amik nem vagyunk. Megerősödjünk a világ kihívásaivagalsz
Szeretettel várjuk mindazokat, akikre ráfér a pihenés, a kikapcsolódás és a töltődés.
Azokat akik elég bátrak és vállalkoznak egy olyan kalandra, ahol sokat meditálunk, szimbólumokat rajzolunk, energiákban fürdőzünk. Hagyjuk, hogy a tér és mező kihozza belőlünk a legjavunkat.
A rendszerszemléletű önismereti munka hol egyénileg, hol csoportosan zajlik, melyet
dinamikus gyakorlatokkal, a lélek játékával, kineziológiai alapokkal, szimbólumokkal, esszenciákkal gazdagítunk.
Mi hozzuk a szakértelmünket és tapasztalatainkat, teljes eszközkészletünket.
Kérjük, te hozd a nyitottságodat, hogy belemerülhess önmagad feltárásába.
Ez a tábor kötelező, ha úgy érezzük, kiégtünk, elfáradtunk, elfogytunk a hétköznapokban!
Ha az alábbiak valamelyikét tapasztalom, ott a helyem a táborban
fáradtság
fásultság
kiégés
Erőszak
kiszolgáltatottság
magány
egy helyben toporgás
pánik

Kimerültség
nehézség
nem becsültség
Szorongás
félelem
Élet-halál harc
kilátástalanság
egyedüllét
Az elvonulás IDŐPONTJA
2020. május 22-23-24
az elvonulás teljes részvételi díja
összesen 37 000 FT
Az ár tartalmazza az eszközök és a teljes foglalkozás díját
(péntek délutáni kezdet, szombat egész nap, vasárnapi lezárás)
Jelentkezés akkor érvényes, amikor a részvételi díj kifizetésre került! A résztvevőket a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni.
A biztonság maximalizálása és a jelen koronavírusos helyzet miatt az "ott alvós" elvonulást újragondoltuk és megújítottuk. Péntek és Szombat este a foglalkozás után mindenki haza térhet saját ágyában aludni. Az étkezést is mindenki magának biztosítja. Frissítővel, rágcsával, gyümölccsel mi is megvendégelünk!
1149 BUDAPEST
Kövér Lajos u. 61.
TEKINTS A KÖRNYEZETRE MINT EGY HARMONIKUS OSZTÁLYTEREMRE VAGY SZOBÁRA, AHOVÁ BIZTONSÁGOSAN ELVONULHATUNK, AHOL SZABADON FOGLALKOZHATUNK LELKÜNKKEL
várható Program
*a változtatás jogát fenntartjuk
ÉRKEZÉS péntek
15:00 - 16:00 nyitókör (Mi hozott az eolvonulásra?)
16:00 - 16:30 vezetett meditáció (A nyitókör fényében.)
16:30 - 19:00 szimbólumok - életre keltése Olyan fényszimbólum munka, mellyel töltjük az aurát, belemozdulunk az energiába Az első állomás
szombat teljes nap
9:00 - 10:00 nyitókör
10:00 - 11:30 saját egyéni szimbólum megalkotása, ráhangoló Meditáció A második állomás, - mit érdemes tudni a szimbólumokról?
12:00 - 13:00 EBÉD (MINDENKI HOZ MAGÁVAL, MEG IS OSZTHATJUK EGYMÁSSAL)
13:00 - 14:00 Meditáció Testérzetek, légzésgyakorlat, mélyítő, hangoló befelé figyelés, csend
14:00 - 15:00 csoportos és páros gyakorlat Kapcsolódunk, energiák érzékelése, fogadása, továbbítása
18:00 - 19:00 ELCSENDESÜLÉS A harmadik állomás, érleljük az eddig átélteket, összegzések, csendes munkák, átalakulások
(A foglalkozásokat folyamatosan csoportdinamikai elemekkel, természethez való kapcsolódással, tanításokkal, sétával fűszerezzük.)
zárás Vasárnap
9:00 - 12:00 csoportos záró foglalkozás Az utolsó, a negyedik állomás - az ajándék
12:00 - 14:00 búcsú, LEZÁRÁS
Létezik egy játék - A lélek játéka, amely Atlantisz emlékezetéből született, de a mai 21-ik századi energiákhoz alkalmazkodott, a jelenkor emberének szól. A játék segítséget nyújt abban, hogy egységélménybe kerülj önmagaddal, és megmozgatja rejtett erőforrásaidat, melynek hatására képes leszel változtatni életeden.
Táborban való részvétel egy lehetőség, hogy tudatosítsd, amit a lelked kér tőled.
A táborban ott lesz velünk A JÁTÉK is, de most nem a dobókockáké és lépésmezőké lesz a főszerep! A játékkal meghívjuk elvonulásunkra a MEZŐT, ami segít a kiteljesedésünkben, egységre és szeretetre hangol bennünket.
A JÁTÉK bölcsességét bevetjük majd a - szabadon felhasználható - kártyalapjai segítségével.
Tanításokból garantáltan nem lesz hiány.

Tarts velünk...
-
ha vágysz a csendre
-
ha szívesen töltenél önmagaddal egy kis időt
-
ha ránéznél más szemszögből életed kihívásaira, pl a stresszre, kiégésre
-
ha úgy érzed teljesen egyedül vagy a világban, nincs támogatás
-
ha olyankor is harcolsz, küzdesz, ha erre észérvekkel nincs is okod
-
ha kíváncsi vagy, milyen rejtett erőforrásaid vannak
-
ha szeretnél a helyeden lenni
-
ha szeretnél szeretetet adni és kapni
-
ha szívesen békét és barátságot kötnél önmagaddal, a körülvevő világgal, az élettel
-
ha változni, változtatni szeretnél valamin
-
ha már elég bátor vagy, hogy kérdéseket tégy fel, és ezekre válaszokat szeretnél
-
ha úgy érzed kell egy kis segítség kérdéseiddel, problémáiddal kapcsolatban
-
ha szeretnél rendet tenni a lelkedben és ehhez hajlandó vagy mélyre ásni
-
ha nagyobb összhangot szeretnél önmagaddal és világgal
-
ha szeretnéd megtapasztalni, hogy elválaszthatatlanul összefüggünk minden más létezővel, életünk egy nagy szerves egész része, így sosem vagyunk egyedül
-
ha egyszerűen csak pihennél és tanulnál egyszerre
-
ha szeretsz jó társaságban lenni
-
ha tudatosabban szeretnél élni a hétköznapokban
-
ha hiszel a láthatatlan világban és készen állsz átadni magad ezeknek az energiáknak
Kirándulj és nézz a lelked mélyére!
Gyere velünk elvonulni
és
szerezz egy felejthetetlen élményt !

belső fény útja
