Minden kapcsolat 100%-ból tevődik össze, az egyének hatása 50% ebből. Minden résztvevő egyenlő mértékben felelős a kapcsolat fenntartásáért – legyen az baráti, kollegiális, párkapcsolati. A két fél együtt teszi össze azt, amit később kapcsolatnak hívunk.
Tudatosan szemlélve az egyik fél által beletett 50% valójában a tőle jöhető 100%-nak minősül. Ez akkor is így van, ha az egyik fél kevésnek tartja azt, amit a másik beletesz. Ez a tőle jöhető maximum, melynek mértéke nem változtatható zsarolással, akarattal, hisztivel – mindenki annyit invesztál a kapcsolatba, amennyire képes.
Akaratlan – vagy számító – tévedés az, amikor az egyik fél többet fektet be a kapcsolatba, azt várván, hogy később megtérülnek erőfeszítései. Ezzel erkölcsi hintába tesszük a másikat, láthatatlan fölényt aratva felette – melynek a vége minden esetben menekülés lesz, ugyanis nem fog tudni többet adni azért, mert többet kap, cserébe viszont szenved a viszonzás kiegyenlítetlensége miatt.
A kapcsolatban minden fél a maga tetteiért felelős, és ez mindössze a saját cselekedeteik erejéig terjed – a másik fél háza táján ne söprögessünk. Minden OK és okozat függvénye. A saját hatásunk formálja a másik reakcióját, ezért mindig és kizárólag a saját oldalunkat kutatjuk, fejlesztjük, kontrolláljuk.
Ez egyfajta szerződéskötés a másik féllel, egy olyan paktum, amely biztosítja, hogy a kapcsolat harmonikusan, és minden félnek megfelelően működjön. Akkor is, ha a világ hatásai miatt valamelyikünk kibillen az egyensúlyból. A valóságomat én teremtem, ha én nem változtatok, ne várjam, hogy a világ majd fog. Csak a magam döntéseit befolyásolom 100%-ban, az én döntésemre fog a másik is reagálni, ha én változom a válaszok is változni fognak. Lehet, hogy lassan, lehet, hogy gyorsan – helyzetfüggő.
Ha már szerződésről beszélünk, akkor tekintsük át, hogy én mit tudok beletenni, én mit vállalok:
értek és megértek
fogadok és elfogadok
adok és megadok
nem birtoklok, hanem kapcsolódok
nem elvárok, hanem kérek
nem követelek, kompromisszumot kötök
meg- és odafigyelek
nem függök, hanem mellérendelődök
adom és kérem az egyén szabadságát
tisztelem az egyéniséget
tisztelem az én időt
megismerek és elismerek
véleményt mondok és véleményt várok, elfogadom, ha nem értünk egyet
tisztelem a határokat, kommunikálom a határaimat
fejlődésre törekszem
tisztelem a másik billenéseit, magára hagyom, ha úgy kívánja, továbbá támogatom lehetőségeimhez mérten
nem legyőzni akarom, hanem felemelni
a tőlem telhető legjobb 50%-ot nyújtom, illetve a tőle telhető maximális 50%-ot kérem és fogadom
elfogadom, ha nincs már közös út, elengedem a másikat
Te mivel folytatnád a listát?
Stancsics Klaudia, játékmester tollából
Atlantisz emlékezete, a lélek játéka részére
Ha tetszett a cikkünk, kövess minket Facebookon!
Olvasd el további cikkeinket is.